Jump to content

Tavasszal jön a Dirt 4 PC-re és konzolokra

2017. 01. 27. 17:00

Nem mostanában volt, hogy utoljára hallottunk valamit is a Dirt 4 kapcsán, de azért készülgetett a játék. A Codemasters végre bejelentette a sorozat következő darabjának megjelenését.

Júniusban jön a játék, addig meg kaptunk egy új bemutatkozó trailert. Nem lett túl hosszú, se beszédes, viszont legalább rövid és lényegre törő: „BE FEARLESS”. Mondjuk ez nem az a fajta tanács, amit szívesen hallanánk egy oktatótól egy tanulóvezető felé az első forgalmi napján, de az olyan veteránoknak, akik végignyúzták ennek a játéksorozatnak az első 3 darabját.. nyugodtan sugalmazhatunk ilyet.

Nem tudom ez a fajta sejtelmes trailer megtudja-e mozgatni a célözönséget, de ha igen, akkor én azt hiszem nem igazán tartozom bele. A visszafogott bejelentő trailer azért ne tévesszen meg senkit. A Dirt 4 igenis oda fogja tenni magát. A ralik szerelmesei több mint 50 terepautó volánja mögé pattanhatnak be a játékban. Ilyen például a Ford Fiesta R5, a Mitsubishi Lancer Evolution VI, a Subaru WRX STI NR4 vagy az Audi Sport quattro S1 E2. Összesen 5 rali helyszín (Ausztria, Spanyolország, Michigan, Svédország és Wales) vár minket milliónyi útvonallal. Ez persze messze nem minden. Számos más játékmód, kihívás és versenyhelyszín kerül be a játékba. Rögtön itt lesz például a karrier mód, ahol létrehozhatjuk a saját sofőrünket és csapatunkat, de ezen felül lesznek napi, heti és havi kihívások, amelyek telesítésével megmérkőzhetünk a barátainkkal és persze a játékot világszerte játszó többi autóörülttel.

S ha már más játékosok, akkor érdemes kiemelni a Dirt 4 egyik legérdekesebb újdonságát, az úgynevezett Your Stage módot. Ez tulajdonképpen egy pályaszerkesztő, amivel nem csak saját elképzelésünk alapján megálmodott útvonalakat hozhatunk létre a versenyzéshez, de ezeket még ráadásul meg is tudjuk osztani a barátainkkal és a nagyvilággal.

A Dirt 4 PC-re PlayStation 4-re és Xbox One-ra fog megjelenni Június 9-én. A játék már előrendelhető Steamen.

(Forrás: vg247.com Kép forrása: playstation.com)