Jump to content

Switch kiadást kap a Wasteland 2: Director’s Cut

2018. 07. 11. 04:41

Hamarosan a Nintendo Switch játékosok is élvezhetik majd az InXile Entertainment posztapokaliptikus szerepjátékának második felvonását, a Wasteland 2-t.

A Wasteland 2: Director’s Cut még idén augusztusban meg fog érkezni Nintendo Switch-re, vagy legalábbis ősszel, az alábbi trailer szerint. Biztosabbat fogunk tudni, akkor természetesen rögtön szólunk, de egylőre inkább az a hír, hogy lesz port, méghozzá az eredti kiadás javított változatából.

Maga a játék 80 órányi felejthetetlen játékélményt ígér, miközben a játékosok teljesen személyre szabhatják a maguk kis világvége utáni időkre összeállított osztagát. Hogy mennyire? Több ezer variációról beszélünk, amikor a karakterek létrehozásáról van szó és még ehhez aztán több mint 150 különféle fegyver jön be a játékba.

A játékosok döntéseinek ebben a játékban tényleg következményei vannak nem csak döntésünktől függően szerencsés, illetve szerencsétlen NPC-k életére nézve, de az osztag előtt álló események forgatagára is.

S, hogy mitől jobb a Wasteland 2: Director’s Cut verziója? Mint azt már a kiadás megnézéséből kitalálhattuk, ez egy rendezői kommentárral ellátott verzió, amiben a készítők 8000 sornyi párbeszéden át ecsetelik az alkotás szépségeit és még hasonló érdekességeket.

A Wasteland 2 egy roppant sikeres Kickstarter kampány után jutott el Steam korai hozzáférésig, amiből aztán 2014-re lett PC-s megjelenés majd a rákövetkező évben PS4 és XO is. A játék általában véve remek fogadtatást kapott a PC-s közönségtől, ami remélhetőleg Switch-nél se lesz másként.

(Forrás: vg247.com Kép forrása: vg247.com)