Jump to content

Eddig több mint 7,6 millió Nintendo Switch talált gazdára

2017. 10. 31. 13:37

A Nintendo közzétette a Switch-re vonatkozó értékesítési adatokat. A jelentés szerint, márciusi megjelenése óta 7,6 millió egységet adtak el a konzolból.

A korábbi meglehetősen óvatos becslése szerint, a Nintendo azt várta, hogy még az idén legalább 10 millió Nintendo Switch egyéget sikerül eladni, de minden jel szerint nagyon alá lőttek ezzel a számmal. Jelenleg több mint 7,6 millió Switch talált már otthonra és a karácsonyi hajrá még hátra van. Az új adatok fényében a Nintendo is módosított az előrejelzésén, így a korábbi 10 milliós becslés helyett, már 14 millió konzol eladásával számolnak még ennek az évnek a vége előtt.

A Switch egy nagy ugrás a Wii U számaihoz képest. A Nintendonak 6 hónap alatt sikerült feleannyi Switch konzolt elpasszolni, mint amennyit a Wii U egész élete alatt, ráadásul a játékok is szépen fogynak a platformra. A The Legends of Zelda: Breath of the Wild 4,7 millió, a Mario Kart 8 Deluxe 4,42 millió, míg a Splatoon 2 3,61 millió példányban kelt el és ez a jelentés még nem számol a Super Mario Odyssesy eredményeivel, amik kétség kívül egy újabb löktet adnak majd a részleg következő évi beszámolójának.

A teljes pénzügyi jelentést erre a linkre kattintva tekinthetjük meg.

(Forrás: vg247.com Kép forrása: vg247.com)