Jump to content

Electronic Sports League – az tilos, ami az Olimpián

2015. 08. 13. 16:00

Nincs több füvezés után Counter-Strike verseny innentől, legalábbis az Electronic Sports League rendezvényein semmiképp. Az ESL a szerdai napon bejelentette Redditen: a World Anti-Doping Agency listája szerint tiltja a teljesítményt befolyásoló szereket.

Az ESL akkor kezdte fontolgatni ezt a szabályozást, amikor egy csapat elárulta, tagjai Adderallt vettek be a versenyek előtt márciusban, hogy jobban tudjanak koncentrálni.

„A célunk, hogy mindig megtartsuk a fair play szellemét versenyeink során.” írta az ESL képviselője a Redditen. „Magabiztosan merjük állítani, hogy az antidopping intézkedések segítenek abban, hogy sportként lépjünk előre.”

A tiltott anyagok listájában felbukkant az anabolikus szteroidok mellett a HGH, a kokain és a cannabis is – ám a jegyzék mintha egy teljes patika leltára lenne, így közlésétől eltekintünk.

A szabályok betartatásának különbözői fokait is meghatározta az ESL. A marihuána például tiltott a rendezvények „első napjától az utolsóig”, ám elfogadható ezen az időszakon kívül. A kokain, szteroidok és koncentrációt segítő szerek, mint az Adderall azonban mindig is mindenkor tiltás alá esnek, kivétel, ha valakinek orvos írja elő használatukat.

Az ESL versenyein innentől véletlenszerűen tesztelhetik a játékosokat és akár két évig tartó eltiltást is kaphat az, akit doppingoláson csípnek.

Forrás és fotó: engadget.com
Írta: Ambróz Nóra