Jump to content

Itt az okosbögre, ami figyelmeztet a túlzott koffeinbevitelre

2018. 11. 12. 11:30

Az amerikai Ember – angolul parázs nevű – cég már 2010 óta igyekszik hozzájárulni a reggeli kávézás kényelméhez a különböző hőtartó termékeivel. Az újabb fejlesztések során természetesen a társaság is nyitott az okostechnológia felé.

A hordozható termoszbögre tulajdonosa saját ízlésének megfelelő hőmérsékleten tarthatja kávéját, az asztali verzió pedig otthon vagy az irodában garantálja ugyanezt – a cég állítása szerint az „első kortytól az utolsóig”. Az ivóalkalmatosságban lévő folyadék állandó hőmérsékleten tartásához tudni kell, hogy az adott pillanatban pontosan mennyi italt is tartalmaz. A kívánt hőfok a kapcsolódó iOS alkalmazáson keresztül állítható be, a kivitelezés pedig a tartály aljában található akkumulátornak, Bluetooth-chipnek és hardvernek köszönhetően lehetséges.

Az Apple Health applikációban például megnézhetők a napi koffeinfogyasztásra vonatkozó adatok. Ehhez természetesen arra van szükség, hogy a felhasználó mindegyik koffeintartalmú italt az okosbögréből fogyassza el, így egy hozzávetőleges értéket kaphat a napi bevitelről - írja az m2mzona.hu

Az amerikai cég okostermékei három színben lesznek elérhetőek – feketében, fehérben és réz változatban. Az otthoni verzió 80 dollárba kerül, míg az „on-the-go” változat 150 dollárt kóstál.

Elsősorban a kávéfüggők örülhetnek

Bár a termoszbögrét eredetileg nem a koffeinbevitel monitorozása céljából alkották meg, de beépített szenzorainak köszönhetően erre is lehetőség nyílik. Aki mindig körülbelül ugyanannyi kávét, teát tölt az edénybe, az előre beállíthatja a szokásos adagot is az alkalmazásban. A pohár egyébként érzékeli, hogy milyen mennyiségű és hőfokú innivaló van éppen benne, és ha a kedvenc italok szokásos fogyasztási hőmérsékletet is tudja, akkor az applikáció azt is megtippeli, éppen mit is töltöttünk bele.

Ha a bögre érzékeli, hogy a felhasználó túllépte a napi ajánlott koffeinfogyasztás mértékét, akkor figyelmeztetést küld a tulajdonos okostelefonjára. Az már természetesen más kérdés, hogy mennyire lesz „elrettentő” hatása mindennek.

(Forrás: itmozaik.co.hu;m2m.hu | Kép: pixabay.com)