Még februárban történt, hogy Franciaország bíróság elé citálta a Google vállalatot, mondván a keresőóriás adózási kikapukat használt ki. Kellett hozzá néhány hónap, de mostanra megszületett az ítélet, miszerint a Google
Az LG elejtett egy nagyobbacska részletet avégett, hogy mit is várhatunk tőle az idén okostelefon fronton. Még az idei berlini IFA előtt leleplezné a cég a V30-as okostelefont.
Ha nem is sikerült jegyet szereznünk a chicagói nagy Pokémon Go fesztiválra, akkor se kell teljesen elkeserednünk, mert a Niantic a világ számos pontján különféle eseményekkel kárpótolja a kalandra vágyó
A SuperData elemző vállalat becslése szerint az első 3 hónapban 3 millió PC-s kiadás talál majd gazdára a Destiny 2-ből, ami a legkelendőbb nagy költségvetésű PC-s játékká tenné az Overwatch
Az agyunkat edzeni hivatott alkalmazások, mint például a Lumosity vagy az Elevate, állítólag hasznosak, hogy ha a kognitív képességeinket szeretnénk pallérozni, de hogy ez valóban így van-e, az igencsak kétséges.
Az Activision Blizzard nemzetközi eSport törekvései sose jelentettek titkot. Még meg se jelent az Overwatch, de már akkor kijelentették, hogy komoly terveik vannak a játék eSport világban való befútatását illetően.
A Nintendo új konzoljának a megjelenése óta téma a felhasználói között, hogy elkéne egy videó streaming szolgáltatás a Switch konzolhoz. Nos, a Japán játékosoknak erre már csak csütörtökig kell várniuk.
A Star Wars Battlefront 2 bétája októberben startol el, méghozzá a játék össze megjelenési platformján, valamint több kipróbálható játékmód kíséretében.
Közeleg a Path of Exile hatodik kiegészítőjének a megjelenése, miközben a béta teszt már javában zajlik. Mit is tehetne mást a GGG, minthogy tovább üti a vasat. Az egyre fokozódó
Alig egy napra rá, hogy kiderült a Samsung beszáll a kényelmetlenül zsúfolttá váló okoshangszóró bizniszbe, az Alibaba nevű kínai vállalatóriás is bejelentette, hogy csatlakozik a harchoz.
Daenerys Targaryen, teljes nevén Viharbanszületett Daenerys Targaryen, első ezen a néven, az Elsők, az Andolok és a Rhoyniak királynője, a birodalom védelmezője és nem utolsó sorban 3 termetesre cseperedett sárkány
Az Xbox One platform végre megkapja a hőn áhított ajándékozási funkciót, erősített meg Mike Ybarra a Microsoftól egy nemrég megosztott tweet-ben.