Jump to content

Végre az Alexa alkalmazáson keresztül is beszélhetünk az Amazon virtuális asszisztenséhez

2018. 01. 25. 14:14

Kicsit furcsa volt, ha jobban belegondolt az ember, hogy az Amazon Shopping alkalmazásán keresztül hozzáférhettünk Alexához, de magából az Alexa alkalmazásból meg nem. Egy ma kiadott frissítés pontosan ezen változtat.

Az utóbbi egy évben Alexa a legváratlanabb helyeken bukkant elő. Mostanra autók, televíziók, tükrök, villanykapcsolók egész kis forgatagán keresztül szólíthatjuk meg az Amazon virtuális asszisztenciáját, csak valahogy a saját okostelefonos alkalmazásából maradt ki ez a funkció.

A mai naptól azonban minden más lesz, vagy legalábbis annyi, hogy még ezt a cikket írjuk, addig az Alexa app Android változatai egy olyan frissítést kapnak, ami után már közvetlenül az okostelefonokra telepített alkalmazásból szólhatunk Alexához. Igen, egyelőre csak az Android készülékek kapják meg ezt a kiváltságot, de az Amazon szupport szerint az iOS verzióhoz is hamarosan megérkezik majd ez a régóta várt funkció.

A frissítés települése után nem minden esetben jelenik meg rögtön az újdonság, de egy Alexa gombot kell keresnünk az alkalmazás képernyőjének alján. Miután a funkció elérhetővé vált, első használatnál engedélyt kell adnunk majd az alkalmazásnak a készülék mikrofonjának használatára, de ezt követően már tényleg szabad lesz a pálya.  

(Forrás: cnet.com Kép forrása: cnet.com)