Jump to content

Az Uber drónjai szállíthatják házhoz a pizzát

2018. 10. 26. 17:00

Mindez a tervek szerint már három éven belül megvalósulhat. A kezdetekben csak autómegosztással foglalkozó, lassan tízéves vállalat egyre több területen veti meg a lábát.

A korábban az amatőr sofőrök és az utazni vágyók között egy mobilapplikáció segítségével kapcsolatot teremtő cég álláshirdetést tett közzé. Ebben drónfejlesztésben jártas szakembert keres légi járművek biztonságos, legális, hatékony és növelhető méretű üzemeltetési technológiájának kidolgozására. A feladathoz az is hozzátartozik, hogy a fejlesztés segítségével három éven belül elindulhasson a szállító drónok kereskedelmi működése. 

Az először a The Wall Street Journal-ban megjelent beszámoló mintegy 5 hónappal azután látott napvilágot, hogy az amerikai közlekedési hatóság engedélyezett egy drónos tesztprogramot. A programban több cég mellett az Uber, illetve a helyi önkormányzatok együtt dolgoznak az eszközökön - írja az m2mzona.hu

Dara Khosrowshahi, a kaliforniai vállalat vezérigazgatója még májusban árulta el, hogy olyan vezető nélküli repülő alkalmatosságokon dolgoznak, melyek a rendelt ételt 30 percen belül a vásárlók küszöbéig szállítják. „Az Uber nem szólhat csak az autózásról. A kulcs a mobilitás, és meggyőződésem, hogy a megoldást a városi közlekedésre – akármelyik városról is legyen szó – a repülő eszközök jelentik” – mondta a cégvezér.

Az álláshirdetés rövid időn belül lekerült a vállalat honlapjáról, és az Uber kezdetben nem kommentálta az ezzel kapcsolatos kérdéseket. Mindössze annyit fűztek a dologhoz, hogy a hirdetés nem teljesen tükrözi a programjukat, amely még nagyon korai fázisban van.

Fejlesztések földön és levegőben

A jövő év elején elsődleges részvénykibocsátásra készülő cég számára a dróntechnológia lehetőséget ad, hogy megmutassa, mára több lett, mint egy taxitársaság. Az elmúlt évek a sofőr nélküli technológia teszteléséről is szóltak. A társaság bízik benne, hogy újraindulhat a sofőr nélküli járművek tesztelése azután, hogy egy Uber önvezető gépkocsi halálos balesetet okozott márciusban.

A cég nemrég bejelentette, hogy belevágnak a pótkocsikat lízingelő üzletükbe. Beszámolók szerint gondolkodnak egy munkaerő-közvetítő üzletágon is. Az Uber Works rövid távra közvetítene munkaerőt.

Mike Ramsey a Gartnertől egyébként a társaság sokoldalúságát tartja legfőbb értékének. Nem kizárt, hogy az Uber lesz az új Amazon – vont párhuzamot a szakember a Twitteren.

(Forrás: itmozaik.co.hu;m2m.hu | Kép: pixabay.com)