Jump to content

Burjánzó szexizmussal vádolják az UploadVR-t

2017. 05. 16. 08:53

Az UploadVR a tökéletes munkahely, legalábbis ha örömmel sétál az ember egy óvszercsomagolásokkal behintett iroda padlózatán Ez csak egy azon vádak közül, amiket a cég korábbi közösségi és médiaigazgatója hozott fel korábbi munkahelye ellen indított perében.

A hölgy azt állítja, hogy a korábbi munkahelyéül szolgáló UploadVR-nál féktelenül burjánzik a szexizmus és ennek a nők számára mérgező munkakörnyezetnek a megteremtéséért a cég táralapítói a felelősek.

Az UploadVR alapítóit, Will Mason-t és Taylor Freeman-t azzal vádolják, hogy cégük inkább volt egy klub férfiaknak, mint startup. Az elképesztő vádak sora őket személyükben és az alkalmazottakkal kapcsolatos üzletpolitikájukat egyaránt érinti. Azon túlmenően, hogy az UploadVR ugyanazon munka elvégzésért kevesebbet fizetett a szebbik nemnek, még ráadásul olyan irodai munkák elvégzésére kérték a női alkalmazottakat, mint az iroda takarítása, mondván az „női feladat”.

Mindennek tetejében a állítólag a női alkalmazottakat jelenlétükben tárgyalták ki az iroda férfi dolgozói. Például egy bájos egyén volt olyan kedves és azt mondani a kollégájának, hogy merevedést okozott neki, majd azt is megosztotta, hogy indul is a fürdőszobába, hogy könnyítsen magán..  A dokumentumok állítása szerint az UploadVR irodája egy ágyat is tartalmazott, amin gyakran akadt egy-egy alsónemű vagy ottfelejtett óvszer csomagolás.

A TechCrunch kapott egy nyilatkozatott Manson-tól és Freeman-től, amiben tagadják az egészet és állítják, hogy a munkahelyi kultúra semmiben se hasonlít a vádakban megfogalmazott leíráshoz.

Annyi biztos, hogy a vádak valóban elképesztő képet festenek le a vállalatról. Remélhetőleg ki fog derülni az igazság, bármi is legyen az.

(Forrás: enggadget.com Kép forrása: pixabay.com)