Jump to content

Egyre kevesebb iPhone készüléket vásárlunk

2016. 10. 27. 12:00

Az Apple közzétette a 2016-os év negyedik negyedévére vonatkozó pénzügyi kimutatásait. Ez már a harmadik egymás utáni negyedév, amely csökkenést mutat a bevételek terén.

A cég 46,9 milliárd dolláros bevételt húzott be ebben a negyedévben, ami 9%-os visszaesés a korábbi év azonos időszakához képest. Minden fontos Apple termékből kevesebb fogyott. 45,5 millió iPhone, 9,3 millió iPad és 4,9 millió Mac lett értékesítve a szóban forgó időszakban. Ez csak az iPhone értékesítés terén nézve 5,2%-os visszaesés, az iPad eszközöknél 6%, még a Mac esetében ez a szám 14%. Utobbi nem igazán meglepő, hiszen a számítógépes kínálatát csak most fogja frissíteni a cég („hello again”).

Ami a mobilpiacot illeti is javulást várhatunk, hiszen még ott az Apple kezében az iPhone 7, mint egy erős ütőkártya. Ennek ellenére a fent számok érdekesek lehetnek abból a szempontból, hogy elnézve őket ez lesz az első olyan pénzügyi év 2001. óta, amelyet az Apple nem növekedéssel nyugtáz. Ez volt azaz év amikor az Apple útjára indította az iPod termékét és visszaült a nyeregbe. Vajon most is sikerül előrukkolni a cégnek valami igazán átütővel?

(Forrás: apple.com Kép forrása: pixabay.com)